Alkotásaimat ajánlom feleségemnek, gyermekeimnek, Bernadettnek és Tamásnak

az önzetlen szeretetükből fakadó ihletett pillanatokért!


„Mikor a vásznakon megöregszik a régi festék, gyakran áttetszővé válik. Ha ez bekövetkezik, némely képeken elővillannak az eredeti vonalak: egy női ruha mögül egy fa tűnik elő, egy gyermek helyébe egy kutya tolakszik, a hatalmas hajó immár nem a nyílt tengeren úszik. Ezt a művészettörténet pentimentó-nak hívja: azt jelenti, hogy a festő időközben „javított”, meggondolta magát. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a régi elképzelés amelynek helyébe később egy másik lépett, módot ad arra, hogy lássunk, majd újra lássunk….

A festék már megöregedett, és én kíváncsi voltam, mit láttam hajdanán a vásznon, s mit látok ma…”

                                                                                                                                                                         Lillian Hellman



Kedves Látogató!


Tuzson-Berczeli Péter vagyok, szeretettel köszöntöm honlapomon. Amennyiben érdeklődik művészetem iránt, örömmel látom vendégül virtuális "kiállításomon" és egy pillanatra megnyitom "műtermem" illetve "műtermi gondolataim" ajtaját... Hogyha kedve van, tartson velem!

Ezt az oldalt, a teljesség igénye nélkül, amolyan játékos széljegyzetként készítettem, a  „szembenéző beszélgetés” kedvéért. Nem tartozom a "tüsténkedő műelkövetők" közé. Meglehetősen lassan és körülményeskedve dolgozom és élek. Egyéni kiállításra is csak ritkán szánom magam.


Tuzson:    "Így kezdődött..."     olaj, vászon    162x100 cm    2013.

1983-1985 között korai, absztrakt expresszionista "Lebegő objektum" képeket festettem. ("Magnetics Fields 02" olaj, vászon 110x110 cm, 1983.) 1986-1989: Kék-fekete, figuratív utalású "neoexpresszionista" látomások. ("Noli me tangere" olaj, vászon 50x70 cm, 1987.) 1989-1994: Absztrakt expresszionista, sárga-narancs-vörös domináns vásznak. ("Vadnyugati Story" olaj, vászon 90x140 cm, 1992.)

Ezt követték 1994- 2000 között a monokróm vörös "pentimentó" évek. ("Az ismeretlen Hajléktalan emlékműve" olaj, vászon 100x140 cm, 1994. - Ugyanezen esztendőben a Szépművészeti Múzeum "Piranesi parafrázisok" című tárlatán volt látható-) Vásznaim többnyire olaj-akril-vegyes technikával készülnek, vászonra. Szándékaim és belső késztetésem szerint, képeim, meghatározatlan térben lebegő, elő- és eltűnő, nevenincs objektumok, élőlény-reminiszcenciák és folyamatok "déjá vu" jegyzetei. Motívumaim olykor az őskori barlangrajzok mágikus célzatú festményeit, az északi sziklarajzok formavilágát hívják segítségül. Számomra a történések meghatározó állapota az áttetsző sejtés és sejtetés. A képi fogalmazásmódomban egyfajta szubjektív elvonatkoztatásra törekszem és az egyes állapotlenyomatok rétegeiből véletlenszerűen kivágott biológiai élettereket nagyítok fel.

Egykor, a Budapest Film grafikusaként (Egyébként  nem vagyok egy tipikus munkahelyhalmozó, de előfordult már, hogy közel egy hétig is voltam - példának okáért - közművelődési előadó, vagy akár gazdasági menedzser...) együtt dolgoztam Fazakas-Koszta Tibor festőművész barátommal, Gábor Imre, Romvári János, Ducki Krizysztof és Rácmolnár Sándor festő-grafikusokkal.

"Szakmai ínyencségként" tartom számon, hogy 1996-ban - Gerő Péter producer barátom felkérésére - egy képemmel "támogathattam" a József Attila Színházban rendezett "DRÁMAÍRÓ VERSENYT". Vándor Éva színművésznő, a "legjobb női alakításért" címmel, kapta meg, a "Tűsarkú mosolyok" című festményemet, amelyet Gyurkovics Tibor költő barátunk nyújtott át.

1998-ban a "Római Magyar Hét" képzőművésze voltam, Bereményi Géza író, Bogányi Gergely zongoraművész, Eperjes Károly színművész, valamint a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta megtisztelő társaságában.  Morfondírozó és lassú szakmai életvitelem mellett, amiről ellenben "elhíresültem" az, hogy közel tizenöt éven át csak vörös képeket festettem.

Ezt követte az életem egy olyan sajátos időszaka, amelyben elhatalmasodott lelkemben a termékeny kétely és ugyanekkor az Ég egy különös meghívásban részesített. Majd egy évtizeden át csak a gyermekeim lelkébe festhettem.

YouTube-videoklip


Mindannyiunk számára, meghatározó, hogy miként is definiáljuk önmagunkat, mik vagyunk és minek is hisszük magunkat?  Művészi pályám során, sok „fontos ember” névjegykártyáját tartottam kezemben. Titulusokkal, megszólításokkal és pozíciókkal körülbástyázva. De olyat nem láttam, amelyen  azt olvashattam volna, hogy „X,Y” szerető férj, gondoskodó apa vagy igaz barát… Az elmúlt évtizedek számomra is alkalmat adtak arra, hogy elgondolkodjam mindarról mit is írhatnék képzeletbeli névjegyemre?

Gondolataimban kutakodva, minduntalan visszaköszöntek Lillian Hellman bevezető szavai. Éveken keresztül, monomániásan festettem áttetsző „rétegeimet”. Mintegy mesterségesen megidézve a "PENTIMENTÓ"-t, kutatva a jelenség adta mozgástér következményeit. Képeim java része az áttetsző sejtelmességen alapul. Egyfajta "hol volt, hol nem volt" állapot...



De, miként a szavak is gyakran elfedik gondolatinkat, úgy talán önmeghatározásunk is csak elrejti valódi énünket, és erősödik bennünk a hajlandóság, hogy folyton folyvást valakinek illetve valaminek látsszunk. Ezáltal inkább véget vetek bevezető „ismertetőmnek”, szabad utat nyitva a spontán látogatói szemlélődésnek és véleményalkotásnak.


 Köszönöm megtisztelő látogatását! Érdeklődése esetén, továbbiakért keresse a Facebookon is a Tuzson Műteremgalériát. Online festészeti katalógus megtekintéséhez KATTINTSON IDE !


Üdvözlettel, Tuzson-Berczeli Péter







2009-2014